Másnap az ebédlőben Michael nem volt a lányokkal. Laura és Anne rosszul érezték magukat, mikor meglátták barátjukat Phenelophéval. Laura már akcióba kezdett volna, de Anne lehűtötte.
- Hagyd, ne is törődj velük.
- Ne törődjek vele? Ez a lány ízig-vérig gonosz! Érzem.
- Ne vonj le elhamarkodott következtetéseket!
- Anne! Nem látod? Mikor Michael nem néz oda, akkor undorodó fejet vág ez a szörnyeteg.
- Kezdem úgy érezni hogy ezeket kitalálod, ennyire hogy lehet utálni valakit?
- Jajj Anne!
- Nincs jajj Anne, gyere próbáljunk meg velük beszélgetni - javasolta Anne.
- Menjél!
- Ne légy már ilyen makacs!
- Nem fogok vele szóbaállni, ha múltkor kicsit kedvesebben fogalmazta volna meg magát akkor talán, egyébként sincs kedvem arról beszélni hogy milyen színűre fessem a körmöm.
- Jó rendben,ha ezek az érveid! De meg sem akarod ismerni?
- Őszintén? Hmm... nem!
- Na jó, beszéd helyett inkább cselekedjünk.
1. variáció: odamegyünk és "bevetjük a kémesdit", 2.variáció: a fejére borítod a reggelijét. Melyik?
- A második, természetesen. - vigyorgott Laura.
- Hát jóóó! Akkor vigyázz, kész, tűűűz!!! De amit Michaeltől fogsz kapni, azt vállald! Megéri?
- Meg!
Laura mézes-mázosan odasomfordált és kecses szavakkal így szólt Phenelopének:
- Várj Phene, hadd segítsek! - és ezzel a szóval kivette Phenelopé kezéből a tálat és a lány fejére öntötte a benne lévő ételt.
Phenelopé akkorát sikított hogy az iskola fala is megrepedt.
- Jajj, úgy sajnálom! Vagy várj csak..., mégsem!
- Ez mégis mit jelentsen? - kérdezte kissé felháborodottan Michael.
- Felteszem neked semmit. - válaszolt vissza flegmán Laura.
Phenelopé barátnői közben sikítoztak egy tanárért.
- Ez most nagyon nagy hiba volt!
- Azt mondod?
- Hát itt meg mi történt? - kérdezte egy tanár akit mindenki most látott először.
- Ez a lány a fejemre borította az ebédemet. - nyafogott Phene.
- Mi az hogy ez? Maximum ő. Hisz társas lények vagyunk. Nem? - próbálkozott Laura.
- Miss Steiner, kérem jöjjön velem!
- Dehát mért?
- Maga is Miss Chirslet!
A tanár elvezette a két lányt a folyosó végére, ahova semelyik diáknak nem szabadott fölmennie, mert a "TITKOK PADLÁS"-ának nevezték.
- Dehát, tanárúr! Ide senkinek sem szabad jönnie! Ez az iskolának alaptörvénye.
- Ugyan, ugyan... butaság. Nem kell itt félni semmitől. - egy halvány mosoly és a bemenő lányokra rázárta az ajtót.
- Engedjen ki minket, mégis ki maga? - ordította magából kifordulva Laura, majd Anne megpaskolta a vállát. Laura dühösen hátra fordult és egy mozgó lényt látott maga mögött.
- Úristeeen, segítség!!! - kiabálták egyszerre és tapogatni, tuszkolni, püfölni kezdték az ajtót. Eközben kívülről ördögi kacajt hallatott a "tanár".
- Boccs, Anne hogy megzavarom a síkításunkat, de szerinted mi az a mozgó akármicsoda?
- Megmondom ha csettintesz egyet!
- Biztos hogy akarjuk tudni?
- Igen, mielött meghalok, tudni akarom hogy mi végzett velem!
A lány csettintet egyet és a szoba végén lévő kandalló, kigyulladt! Egy óriási kígyó csúszkált a lábuk alatt.
- Szerinted ez nagyot harap? - kérdezte Anne.
- Honnan tudjam? Te vagy a biosz zseni!
- Bárcsak itt lenne Michael! - mondta Laura, de Anne is erre gondolt közben.
A lányok már tényleg azon gondolkoztak hogy itt a vég. Mikor a kígyó megtámadta volna Annet, a szoba közepén egy világos fény gyulladt ki ahonnan kipattant egy nagykabátos ember, belemarkolt a két lány karjába, aztán köddé váltak.